Anyuhang

Anyuhang

Mit lát egy kisbaba?

Az újszülöttek látása az első év során

2025. július 04. - Szikoancsa

istockphoto-923028856-612x612.jpg

Az első fiam megszületése után jött velem szembe ez a téma és nagyon felkeltette a kiváncsiságomat. Azt tudtam, hogy eleinte rosszul látnak de elképzelni se tudtam mikor, milyen ütemben tisztul a látásuk.

Azóta a védőnői tanulmányaim és a saját kutatómunkám által is rengeteg érdekességet tanultam meg a látásukról, most pedig csokorba szedve megosztom veletek. 

Mikor kezd látni és hallani a baba?


A baba már születésétől fogva lát és hall
, feltéve, hogy nincsenek fizikai problémák. Technikai értelemben már korábban, a második trimeszter eleje óta „használja” a szemeit.

 

Egy pár hetes baba még nem tudja kontrollálni, hogy pontosan mit és hogyan nézzen, és az agya sem képes teljesen feldolgozni az információt, ezért ő egy nagy, homályos foltot lát, amiben a tárgyak hol fókuszba kerülnek, hol elmosódnak.

 

Az újszülött látása: Mit és mennyire lát?

 

Teljesen pontosan sosem fogjuk megtudni, mit látnak valójában a babák. Nem kérhetjük meg őket, hogy olvassák el a legalsó sort a szemészeti táblán! Vizsgálatok és reakciók alapján következtetünk, de ez mindig egyfajta „vakon tapogatózás”.

Ausztrál kutatások szerint a kérdés nem annyira a „meddig lát”, hanem az, hogy meddig tud fókuszálni. Elméletileg a baba „lát” a végtelenségig, de nem tud ráfókuszálni.

A szem anatómiája születéskor alapvetően megvan, de a megfelelő izmok és az idegrendszeri szabályozás még nem fejlődtek ki teljesen. Ezért nem tudja tudatosan irányítani a fókuszt, és idő kell, míg a kis izmai „megtanulják” az együttműködést.

 

Mikor lesz élesebb a látása?

 

A baba körülbelül 2 hónapos korában kezdi tudatosan gyakorolni a fókuszálást.
Viszont ekkor még egy fontos dolog hiányzik: az agy látásért felelős része nem fejlődött ki teljesen.

A „látásélesség” az agynak az a képessége, hogy az ideghártyából érkező jeleket értelmezze. Ez a folyamat kb. 8 hónapos korra válik kiforrottá, amikor az agy már készen áll az apró részletek feldolgozására.

 

Apró érdekesség, hogy a látásélesség kiteljesedése összfügg a mozgásfejlődéssel, így mikor a gyermeked mászni kezd jó eséllyel olyan fókuszált látással fog rendelkezni, mint egy felnőtt.

 

Hogyan fejlődik a baba látása?

 

  • Születéstől pár hetes korig: A baba akkor fejlődik jól, ha képes az arcod követésére. Ez az első nagy mérföldkő 0–4 hetes korban.

  • 1 hónaposan: Még mindig homályos a látás, de ha kb. 20–25 cm-re akkor felismer téged és a szemedet is.

  • 6 hetesen: A szemizmai már kicsit jobban dolgoznak, de a távolság továbbra is nagyjából ugyanaz.

  • 2–3 hónaposan: Már nagyjából 60 cm-ig képes fókuszálni. Ekkor kezd igazán felismerni téged, és több érzelmi reakciót is kapsz.

  • 3–4 hónaposan: Megközelíti a „normál” látást. Már jobban követi a mozgó tárgyakat, mindkét szemmel együtt mozog, és lassan elkezd színeket is megkülönböztetni. Ekkor körülbelül 20/40 látásélessége van (ami elég jónak számít).

  • 6–12 hónaposan: A látás fokozatosan eléri a felnőttekhez hasonló élességet.

 

vision-development-grid.jpg

Mikor látják a színeket?

 

A színek felismerése fokozatosan fejlődik. Körülbelül 9 hetes korban kezd jobban elkülöníteni hasonló árnyalatokat, de már születéskor is képes érzékelni kontrasztot.

Ezért ajánlják a fekete-fehér, nagy kontrasztú játékokat 2 hónapos korig. A baba nem „vak” a színekre már az első naptól, de kezdetben csak az erős kontrasztokat tudja jól megkülönböztetni.

 

Mikor érdemes felkeresni egy szakorvost?

 

  • Ha a baba szemei nem mozognak együtt, tehát egyik szeme elkalandozik és/vagy nem követi a másik mozgását mindenképp jelezd az orvosnak.

  • Kisebb kancsalítás normális az első 2 hónapban, de ha később is fenáll akkor érdemes megvizsgáltatni.

  • A „rezgő” szemmozgás is normális az első hónapokban, de 3 hónapos kor után már nem szabad tartósan jelentkeznie.

 

istockphoto-845939664-612x612.jpg

 

Hogyan segítheted a látását?

 

 

  • Nagy kontrasztú (fekete-fehér) játékok, képek valóban hasznosak, mert segítik a fókuszt. De fontos, hogy színes és finomabb kontrasztú játékokat is mutass, hogy a baba hozzászokjon a színes világhoz.

  • Kb. 2 hónapos kor után a baba nagyjából ugyanúgy látja a színeket, mint mi.

  • Hajolj közel hozzá és időzzetek el egymást nézve. Ő közben felfedezi az arcodat és a kapcsolatotok is mélyül. 

 

 

Ha szeretnél kérdezni keress bizalommal, egyéni és személyes, ingyenes tanácsadásra fogadok minden érdeklődő édesanyát! 

 

Elérhetőségem: 

Szikoráné Palicz Anikó
Facebook: https://www.facebook.com/palicz.aniko/
Email: palicz.aniko@webness.hu

istockphoto-958658658-612x612.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyuhang.blog.hu/api/trackback/id/tr9418901366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása