Anyuhang

Anyuhang

Emiatt vagy rossz anya!

2025. július 05. - Szikoancsa

 istockphoto-167168170-612x612.jpg

 

Ahol élek van egy édesanya három fiúval, ahogy én is. E tényen kívül más közös nincs bennünk esetleg még annyi, hogy az egyik fia az én nagyfiammal jár egy csoportba az oviba. 
A héten két reggel is találkoztunk és mindkettő traumatikusan hatott rám amik után azt mondtam, ő egy BORZASZTÓ anya és mellette nincsenek biztonságban a fiai. 

De végülis hogy jövök én ahhoz, hogy más felett törjek pálcát? Mégis úgy érzem, az ítéletem jogos, hogy az első esetnél a kamionoktól és autóktól forgalmas úton engedte át egyedül a 6 éves fiát aki az úttest közepén hezitálva fordult hátra, mert az anyuka lemaradt a biciklijével és a 9 hónapos kicsivel. 
Két nappal később szintén biciklivel jöttek, a hátsó ülésen ült most a nagyobbik fiú de a 9 hónapos a bicikli elején lévő fém, díszkosárban ült. Ledöbbenve megálltam és újra odatekintettem: EZ MOST KOMOLY? 

Az édesanyát leírtam végérvényesen.  

Azóta eltelt néhány nap, és újra meg újra eszembe jutottak a borzalmas pillanatok de a düh helyére szépen lassan a szomorú megértés érzése kúszott be.

Hibázott az édesanya ez tény. Óriási tragédia is lehetett volna mindenkettő esetből. De ha leveszem az ítélkező szemüveget mit látok?

istockphoto-1351029356-612x612.jpg

Egy 42 éves anyukát aki küzd a megélhetésért mégis szépen öltözteti, gondosan eteti és neveli a gyerekeit. Kedves, mindig köszön mindenkinek. A férje állandóan dolgozik. Én is nehezen viselem 32 évesen az éjszakázást, hát akkor ő?! Persze, rá lehet olvasni. "Ő válallta!" Igen, de talán többet segítünk a helyzeten, ha együttérzünk vele és ebben az empátiában talán másképp nézhetünk egymásra. 

Talán legközelebb nem külső megfigyelő leszek így, hanem az aki átkíséri a fiát az úton, megértve azt, hogy éppen akkor iszonyú fáradt és kialvatlan volt az édesanya. 

Vannak bűnök amik megbocsájthatatlanok

De ez még nem az! Ettől ő még nem lesz rossz anya csak felelőtlen. 

Honnan ismerhető fel a rossz anya?

Milyen jelei vannak a „rossz” szülőségnek?

  • Túlzott kritika: ha a gyereket állandóan bírálják, akár apró dolgokért is megjegyzést tesznek.

  • Következetlenség: ha a szabályok naponta változnak, vagy nincs világos keret.

  • Túlzott védelem: amikor a gyerek nem élheti meg a saját tapasztalatait, mert a szülő mindent helyette csinál vagy túlfélti.

  • Érzelmi távolságtartás: ha a szülő nem mutat szeretetet vagy nem figyel a gyerek érzelmeire.

  • Szabályok teljes hiánya: ha a gyereknek nincsenek határai, ez hosszú távon bizonytalanságot okoz.

Miért káros mindez?

Az ilyen viselkedés nemcsak az aktuális hangulatot rontja el otthon, hanem komolyabb problémákhoz is vezethet:

  • szorongás, alacsony önértékelés

  • későbbi nehézségek az iskolában és a kapcsolatokban

  • felnőttként is bizonytalan kötődés, önbizalomhiány

Mit tehetsz azért, hogy te ne legyél rossz anya?

  • Fejleszd az önismeretedet: próbáld meg felismerni a saját hibás mintáidat — akár szakemberrel, akár naplózással, beszélgetésekkel. Lehet azért félted annyira őt, mert nem bízol a társadban és ha ő el is hagy, a gyermeked nem fog. 

  • Segítségkérés: barátok, támogató csoportok, coach vagy pszichológus is nagy segítség lehet. Külsős segítség azért ajánlottabb, mert titoktartást lehet kötni, nincs előítélet vagy ítélet és külső, pártatlan de rád fókuszált emberrel beszélhetsz.

  • Tudatosság és szeretet: egyértelmű szabályok, dicséret, szeretetteljes kommunikáció és őszinte beszélgetések növelik a kötődést, nyitottságot arra, hogy tudjatok változni.

istockphoto-1365586549-612x612.jpg

 

Senki sem születik tökéletes szülőnek. Hibázni lehet, sőt, néha kell is — a lényeg az, hogy tudatosan figyeljünk a viselkedésünkre és merjünk fejlődni. Egy gyerek számára nem a „tökéletes” anya a legfontosabb, hanem a szerető és elérhető.

Ha szeretnél kérdezni keress bizalommal, egyéni és személyes, ingyenes tanácsadásra fogadok minden érdeklődő édesanyát! 

Elérhetőségem: 

Szikoráné Palicz Anikó
Facebook: https://www.facebook.com/palicz.aniko/
Email: palicz.aniko@webness.hu

istockphoto-958658658-612x612.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://anyuhang.blog.hu/api/trackback/id/tr6418901934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása